Szilágyi Hajnalka :Szívdobbantó

  

Íveket hajlítasz körém

zuhanó csillagok fényéből,

gömbökbe simítod fáradt nappalom,

szerelemmé sóhajtod bennem

romok közé hajított virágtalan álmom.

Hogy elérjelek szerelem-öleléseidben,

hidakat feszít közénk az estvilág.

Csend-osonva örvényedhez szelídülök,

nem törődve pironkodó isteneinkkel

egymásba bújunk szemérmetlen pőreséggel.

Szemed fényében tükröződik testem,

súlytalanná vetkezem álmaim

a ruhákat szaggató ölelés levegőért kiált,

zihál bennünk a domborodó sóvárgás.

Virrasztó önmagam hozzád szoktatom.

Szétdobált vágyaink

tompán a padlóra zuhannak,

a szavak nélküli pillanatok

ajkunkon csókká zsibbadnak.

Olvaszd testemre ujjaid táncával

a szikraként ölelt alkonyaink lángját,

gyere, sikolts velem, ebben

a szívdobbantó álomvilágban,

hol az idő lassan elapad,

s mezítelenre tépi körülöttünk a falakat.

Kapaszkodj kúszva leheletembe,

bújj ölembe ringva,

légy csendesen kedvembe,

hagyd, hogy kigombolt lelkedbe

hímezzem feloldozatlan titkaim,

s átlépve e csupasszá törött csendfalakon,

pilláid alá álmodom a holnapok gyermekeit.