Szabó Lőrinc: Csak az öledben

és a két karom könyörögve

nyúlt le két válladig

és széttárt térdeim között

reszkettek csukott combjaid.

És akkor a karod megindult 

felém és rémült bíborait

nyitotta tágra, óriásra

két rettegő és bús szemed.

S valami csúcs volt és tető volt

s haldokló pillanat:

szívem megdobbant: most adod, most,

most adtad nekem magadat!

És szemeid rémülve néztek,

jöjjön, mondtad és megint: ne! ne!

s nem akartad s magadra húztál

s két combod megnyilt csendesen.

Két combod megnyílt, vágyakozva

nyít elém remegő öled.

És befogadta, behatoltam

a sötét, puha és meleg

húsba, az eleven gyönyörbe

mely körül fogott édesen

és egymásra talált az ajkunk

és ringatott a szerelem.