Komáromi János: Benned otthonom

Érzem melegét válladon a nyárnak

Hideg lelkem reszketve bújik oda

A jégpillanatok futva elszállnak

Fagyszívemnek vagy napforró mámora.

Látom fényét az ébredő tavasznak

Szemedben pillantva a tiszta kéket

Értem melegét szerető szavadnak

Rásimítva az örök reménységet.

Nincs más otthon, mely melegebb mint vállad,

nincs tenger, mely szebben kék mint szemed

s nincs hang, mely nekem édesebb mint szavad

s elkerget felőlem minden felleget.

Szívemen bezárult az örök lakat

S másnak nincs kulcsa már hozzá, csak neked.