Brada Ági: Hiányzol

Kíméletlenül zakatolnak a percek

egymásba karolva kelnek

életre a gondokból túlgondolt

eufóriába csavart csókok,

tűzben talált érintés után

áhítozik a bőrben a hiány,

cseng a csend a sötét

puhára kifeküdt felén

és én csak várlak...

alkonyattól vöröslő vágyak

levegőznek,

cigarettafüstben

kacskaringóznak

az elmélázó álmok.

Mennyi éj,

mennyi szenvedés

szülte belém a lehetetlent

kívánni téged - az egyetlent -

sorok közé szítani a kéj szavait

homlokból simítani ráncait

a lázadó éveknek!

Lehet, igen lehet, hogy tévedek

de minden pillanat

mi a tenyeremben ragadt

kezed után sóhajt. Elém

térdepel a fürkész

tekintet, első randevú...

Napba gyötört háború

volt a szemérem

a feltörő vágy, szerelem

csitult a szavak mögé

úgy hajoltam ajkad fölé

így tanítottalak szállni,

remegve semmivé válni

karjaimban. De most

karjaim egymásba font

gubancában a semmi

unottan jelzi

elviselhetetlen hiányod...