Vörös Liliom: Lüktető hiányod elevenen éget

Órákig várlak a síró avarban

de sebet ejt rajtam a penge-valóság

lázad a lélek, roskadok magamban

hangodat keresem a világ zaján át.

Dagályként zúg testemben a vér

lüktető hiányod elevenen éget

néma áhítattal töltődik az ér

zsibbadt sóhajom az éjszakába téved.

Komor esőt hoznak a fátyolfellegek

maga a menny is átváltozik sebbé

járdaszegélyeken árnyak rebbennek

az elnémuló szél a csöndet vágja ketté.

Hiú remények nélkül alszom el

vesztemen nevet kint a lámpafény

de a hitet, hogy szeretsz őrült szerelemmel

hold-udvarú tálcán kínálja az éj.