Szabó Lőrinc: Mint még sohasem

Szeretnélek kibontani 

a hús ruhájából egészen,

s meglesni, új gyönyörűségben,

milyenek tested csontjai.

Mert egész tested szeretem,

és mind, ami építi kint s bent,

szeretnék megismerni mindent,

ami benned oly jó nekem.

Szeretem a fogaidat

s az ujjaidat, ízről-ízre,

csókodban bujdosik az íze

gerinced csigolyáinak.

Két lábad futárként hozott,

csuklóid forogtak, emeltek,

bordáid kínálták a melled,

mint az ölelést a karod,

s ezek a csontok rám hajoltak,

megszerettek és gyönyörű

óráknak mindig drága, hű

szolgái és dajkái voltak:

hogyne szeretném hát, ami

csak vagy, s mind, ami láthatatlan,

ami a külső lét mögött van

és már isteni rejtelem?

Szeretnélek kibontani,

s vigyázva összerakni újra,

aztán, ha van, lelkedbe bújva

álmodni, mint még sohasem.