Lexana: Kéj és gyönyör

Izzástól megfeszült, mámoros éjszaka,

Hangtalan percek folyása simogat.

Nesztelen húzom magamra testedet,

A vágy édes mérge kéjesen hívogat.

Ránk veti a Hold féltékeny sugarát,

Takaró helyett fénye von ránk fátylat.

A pillanat hevében gyűrődik lepedőnk,

Engedjük szabaddá e szelíd, bűnös vágyat.

Ujjaid csípőmön barázdát szántanak,

S utat keresnek lángoló testemen,

Miközben ajkad perzselve kényeztet,

Kéjjel harapva bőröm, mi meztelen.

Az éj bűnös, vad násza szorítva fojtogat,

Beteljesült mámor, sikoltó élvezet.

Nem szólsz, de szemedben tűz lángját látom,

S tudom, te is pont oly’ vétkezve élvezed.

A gyönyör mi remegve ragad el magával,

A szenvedély édes kínjával eltemet.

S az álom, míg utolér, lágyan kényeztetve

Édes szorítással öleled testemet!

Meztelen testem puha plédként omlott rád. Árnyékba bújtatott téged a hideg elől. Selymes bőröm betakart, s úgy éreztem soha nem lesz erőm elszakadni tőled. Őrült vágyat éreztem az ölelésre. Hogy ajkad az enyémre tapadjon, új erőt adva a szavaknak. Hozzád simulva hallgattam minden rezzenést. Minden zörejt és dobbanást. Édes muzsika. Isteni dallam. Szívemnek kedves nedű. Az öröklét apró zaja, mely soha meg nem szakad.

Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon:

- Most mire gondolsz?

Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretlek. És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, szeretlek. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol.

Tomán Edina

Elnézéseteket kérem a szünetért, de kicsit elterelődtem a SZERELEM-nek köszönhetően :)))

Majdnem tökéletes, nem is tudom, mégis,
egy kicsit elkábít, meg aztán, úgy szép is,
bizserget az érzés, ahogy mellém libben,
ahogy hozzám simul a jéghideg vízben.

Nem is feledhető, emlékszem is párra,
néhány feledhetetlen tépett éjszakára,
kósza gondolat volt, aztán lett a minden,
elszálltunk magunktól, tudtuk soha nincsen.

Nincs az örök, a végtelen,
nincs a csak veled, nincs az érvtelen,
csak a most, a megismételhetetlen,
elrejtőzve ázni, vad ölelő kezekben.

És ha a vége, akkor ott a búcsú,
fejünk elfordítva, a vidámság szomorú,
és könnyek se hullanak, csak a mélybe fojtva,
mint gyerektelen lelkek, a némaságba szólva...

(Lacc)