Meztelen testem puha plédként omlott rád. Árnyékba bújtatott téged a hideg elől. Selymes bőröm betakart, s úgy éreztem soha nem lesz erőm elszakadni tőled. Őrült vágyat éreztem az ölelésre. Hogy ajkad az enyémre tapadjon, új erőt adva a szavaknak. Hozzád simulva hallgattam minden rezzenést. Minden zörejt és dobbanást. Édes muzsika. Isteni dallam. Szívemnek kedves nedű. Az öröklét apró zaja, mely soha meg nem szakad.

Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon:

- Most mire gondolsz?

Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretlek. És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, szeretlek. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol.

Tomán Edina

Elnézéseteket kérem a szünetért, de kicsit elterelődtem a SZERELEM-nek köszönhetően :)))