Tudod Te, hogy szemem

tegnap is rajtad felejtettem?

És, hogy álmomban hozzád bújva

majdnem kitakartalak?

Szemlesütve álltam,

úgy szégyelltem remegő ajkam,

mégis odapróbáltam magam mellkasodra.

Pont szíved felé és fejem is odafért.

Tudod Te?

Nem.

Ne is tudd meg soha,

mert féltelek.

Leginkább magamtól,

hogy életre keltelek...

- Málna -

Kovács Erika: Fehér inged

 Álmomban levettem fehér-inged

és erős mellkasodra tettem

vágyódó meztelenségem.

Lehunyt szemed alatt vibrált a vágy

mozdultam, vagy mozdultál,

de egymásba fonódtunk.

Légzésem felgyorsult és ölemmel,

vagy lelkemmel…(?)

magamba szorítottalak,

majd hajamba tépett

a részegítő sikamlós reggel

és sárgás-barna szemeiddel

sírtam fehér ingedért…

Csak a tiszta vágy Irányít mindent, Érzem nyelvét, harapását, Érzem a bilincset kezeimen. Mozdulni akarok, Nem tudok, megkötött, Érzem, ahogy belém hatol, S állattá válok én is a karmai között. Bálintné Miklós Éva

Harapnád számat, 

Mely utolsó leheletével Téged ölel. 

Vágyod önmagadat, 

Mi bennem újra életre kel. 

S tudod, hogy akarlak, 

Alázattal, tisztán, szerelmesen, 

Tudod, hogy mindig hallak, 

Hogy kívánlak vadul, szenvedélyesen. 

Bálintné Miklós Éva

Szabó Lőrinc: Csak az öledben

és a két karom könyörögve

nyúlt le két válladig

és széttárt térdeim között

reszkettek csukott combjaid.

És akkor a karod megindult 

felém és rémült bíborait

nyitotta tágra, óriásra

két rettegő és bús szemed.

S valami csúcs volt és tető volt

s haldokló pillanat:

szívem megdobbant: most adod, most,

most adtad nekem magadat!

És szemeid rémülve néztek,

jöjjön, mondtad és megint: ne! ne!

s nem akartad s magadra húztál

s két combod megnyilt csendesen.

Két combod megnyílt, vágyakozva

nyít elém remegő öled.

És befogadta, behatoltam

a sötét, puha és meleg

húsba, az eleven gyönyörbe

mely körül fogott édesen

és egymásra talált az ajkunk

és ringatott a szerelem.